Én és a főbb nézeteim

Néhány szó rólam

1980-ban születtem, 3 éves koromtól lakom ugyanazon a dunántúli megyeszékhelyen, ott is jártam egyetemre. 2004-ben diplomát szereztem, de nem igazán tudtam elhelyezkedni vele, ezért 2017-ben vissza is küldtem az egyetemre. Azóta más munkakörben dolgozom. A diplomát sajnos hazaküldte az egyetem (hivatalosan még nem lehet lemondani róla, ezért akartam legalább fizikailag megszabadulni tőle, de azt sem hagyták), de addigra már elhelyezkedtem a jelenlegi munkahelyemen.

Próbálom távol tartani magamat mindenféle agymosástól (amelynek egyébként 4 fajtája van: politika, vallás, pszichológia, marketing - ha jól működne a világ, akkor egyik sem létezne), de sajnos ezek sokszor az emberek mindennapi életét is érintik, ezért muszáj foglalkozni velük. Mivel mához 9 hónapra lehet a jövő évi választás legközelebbi időpontja (április 3), most indítom el a Választás születik című blogomat. Nem politizálok (olyan értelemben, hogy nem indulok semmilyen választáson és nem szólok bele a döntésekbe), de véleményem természetesen van, és azt ki is fejtem.

A magyar történelem néhány fejezetéről

Kezdjük az első nagy konfliktusnál! 1000 körül, I. István (Vajk) és Koppány. Amikor augusztus 20-án látom a TV-ben az István, a királyt, akkor mindig Koppánynak szurkolok, és neki adok igazat. Úgy érzem, jobban jártunk volna vele. Nem tudom, hogy a valóságban hogyan történt pontosan, de a darabban mintha Sarolt döntene: azzal, hogy nem megy hozzá Koppányhoz, eldönti a dolgokat István javára. (A többféle rendezés és előadás közül egyébként az eredeti az igazi, de az Alföldi Róbert-féle változatnak is van egy nagyon hatásos jelenete, amikor a végén a Szent Korona bezárul az ország körül.) István királyt azért avatták szentté, mert ő térítette át az országot a kereszténységre. Az egyház szempontjából ez többé-kevésbé jogos, de ha a módszereket nézzük, az erőszakos hatalomátvételt ("idegeneket hív magyarok ellen segítségül", majd Koppányt felnégyeltette, Vazult pedig megvakíttatta, és fülébe forró ólmot öntetett, aztán néhány évtized múlva mégis Vazul fiai örökölték a trónt) és az erőszakos térítést, akkor nem érdemelte meg. Persze az egyház szemében a cél szentesíti az eszközt... De ennek ellenére az államalapítás ténye egyértelműen pozitív, még ha a módszerei nem is, és az új kenyér is megérdemli az ünneplést, ezért tartom augusztus 20-át az egyik legszebb ünnepünknek.

Hasonlóan nagy hatású esemény a tatárjárás, a második honalapítás. Ott a tatárok (tulajdonképpen mongolok) között volt konfliktus a kánválasztás miatt, ezért egy gyors dúlás után kimentek az országból, és többé felénk sem néztek. Érdekes, hogy IV. Bélát nem avatták szentté az ország újjáépítése miatt, pedig még a lányát, Margitot is felajánlotta az egyháznak (apáca volt, és később Szent Margit lett belőle), pedig jobban megérdemelte volna, mint I. István király, mert IV Béla nem követett el erőszakos cselekményeket az újjáépítés érdekében.

A tatárok közti konfliktussal nekünk volt szerencsénk, velünk viszont a törököknek volt szerencséje 1526-ban, amikor Mohácson legyőzték a magyar sereget, és II. Lajos király is életét vesztette. Mivel a király halála után a magyar nemesek nem tudtak megegyezni az új király személyében, előbb kettészakadt az ország, amitől meggyengült, majd az így meggyengített országba könnyen bevonultak a törökök, és kb. 150 évre 3 részre szakadt az ország. A király halála persze sajnálatos, de nem következett volna belőle a 3 részre szakadás és a 150 éves török uralom, ha a magyarok képesek lettek volna gondolkodni és összefogni... Minden királynak volt helyettese, a nádor, rábízhatták volna a napi dolgok intézését, a hadsereget pedig vezethette volna egy tábornok, megküzdhettek volna a törökökkel, és amikor az országhatáron kívül kerül a török sereg, akkor már lett volna idő királyt választani, egyezkedni. Így nem szakadt volna 2 részre az ország, majd 3 részre sem. Persze még sokáig harcoltunk volna a törökökkel, valószínűleg változó eredménnyel, de nem uralkodtak volna az ország nagy részén 150 évig.

1526-ban még csak az ország egyik felén kerültek hatalomra a Habsburgok, de a törökök kiűzése után egész Magyarországot ők irányították. 1740-ben viszont majdnem kihaltak. III. Károly Habsburg királynak (VI. Károly néven német-római császár, és más országok királya is) fiú örökös nélkül halt meg, és hiába hirdette ki a Pragmatica Sanctio-t, a leányági örökösödés biztosítására, mégis megindult az osztrák örökösödési háború. Az utód, III. Károly lánya, Mária Terézia segítséget kért a magyaroktól. A magyar nemesek pedig felkiáltottak: életünket és vérünket! Pontosabban az alattvalóik életét és vérét... És még rosszul is döntöttek! Mária Terézia nem volt rossz uralkodó, de mégis hiba volt engedni, hogy örökölje a magyar trónt. Mi lett volna a jó megoldás? Hagyni, hogy Mária Terézia vívja meg nélkülünk az osztrák örökösödési háborút, kikiáltani a függetlenségünket, új királyt választani, és távol tartani magunkat a Habsburg-Lotharingiai háztól. Ha így tettünk volna, akkor 1914-ben már nem lettünk volna Habsburg ország, így nem érintett volna minket az osztrák trónörökös meggyilkolása, kimaradhattunk volna az I. világháborúból, semleges ország lettünk volna, mint Svájc (ők is előbb voltak semlegesek, mint gazdagok, éppen a semlegességük miatt vitte oda mindenki a pénzét a két világháborúban), talán a II. világháború is elkerült volna minket (amelybe az I. világháború számunkra kedvezőtlen végeredménye miatt sodródtunk bele a németek oldalán, akik az elvesztett területek visszacsatolását ígérték nekünk), és így valószínűleg nagy, erős, gazdag ország lennénk.

1740-ben tehát még bíztunk a Habsburg-Lotharingiai házban és Mária Teréziában. De 1848-ra rájöttünk erre a tévedésre, egyre inkább éreztük, hogy elnyomnak minket, és fellázadtunk. A forradalomnak voltak nagy eredményei (pl. a 12 pont és az áprilisi törvények), amelyeket büszkén ünnepelhetünk március 15-én, de másfél évvel később letettük a fegyvert Világosnál, így végül mégis egy vesztes szabadságharcnak állít emléket ez a nemzeti ünnep. (Érdekes, hogy sem Rákócziék, sem Dózsa György követői nem kaptak nemzeti ünnepet, a márciusi ifjak viszont igen, pedig eléggé hasonló események voltak. Talán azért a márciusi ifjakat ünnepeljük, mert időrendben ők a legújabbak, és volt hosszú távú következménye is a tetteiknek, pl. az áprilisi törvények sokkal később is megmaradtak.) De nem a Habsburgok győztek le minket, hanem az oroszok. Külső segítséget kértek és kaptak a Habsburgok a legyőzésünkre. De szerencsére a szabadságharcot követő passzív ellenállás módszerével végül mégis sikerült kiegyeznünk, és az 1867-1914 közötti időszak, csúcspontként az 1896-os millenniummal talán a magyar történelem egyik legszebb korszaka volt.

Csakhogy jöttek a 20. századi konfliktusok. A két világháború, 1956, és végül a minden konfliktust feloldó rendszerváltás, amely 2010 után megbukott.

A két világháború és közte Trianon egy összefüggő eseménysor volt. Mivel továbbra is Habsburg ország voltunk, nem maradhattunk ki a trónörökös halála miatti, Szerbia elleni bosszúhadjáratból. Ez volt talán a világ legrosszabb döntése, pedig, mint Ferenc József császár és király mondta: "Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam". Csakhogy ami történt, arra senki nem számíthatott igazán... Egyetlen kis szikra elég volt egy ekkora nagy felforduláshoz. Ezt hívják pillangóhatásnak. A háborút elvesztettük, ezért Trianonban alaposan megcsonkították az országot. De még ezt is elviselte volna az ország, és elviselték volna az itt élő magyarok, ha nemzetiségek szerint húzták volna meg az országhatárokat, és nem vettek volna el tőlünk magyarlakta területeket. De más népek és országok sem voltak elégedettek a békeszerződéssel, főleg a vesztes oldalon, ezért is mondta valamelyik tábornok, talán éppen Foch marsall, hogy "Ez nem béke volt, hanem fegyverszünet 20 évre". (Vajon mit szólt volna a marsall, ha a magyarok megmondták volna neki, mi jut eszükbe a nevéről?) Többek között mi, magyarok is Trianon miatt mentünk bele a II. világháborúba. Sajnos Adolf Hitler oldalán, mert ő volt az egyetlen, aki megígérte, hogy visszakapjuk az elcsatolt területeinket. Ezért csatlakozott az ország egy olyan hamis baráthoz, akinek a nézeteit (pl. zsidók, cigányok, melegek, fogyatékkal élők üldözését, stb.) józanul gondolkozó, épeszű, erkölcsös, becsületes, felelősségteljes ember nem fogadja el. Ezek a jelzők már egyenként, külön-külön is kizárják a náci eszmék elfogadását! Mégis csatlakoztunk hozzá és a nézeteihez, az igazságtalan békeszerződés miatt. És megint vesztettünk. És az újabb békeszerződés kb. megerősítette a régit. Nem érte meg a németekhez csatlakozni.

És kik nyomultak be megint? Az oroszok! Akkor már Szovjetunió néven. Az utóbbi kb. 300 évben minden megmozdulásunkat az oroszok verték le! Ők vetettek véget 1711-ben a Rákóczi-szabadságharcnak is, ők okozták az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukását is, szintén ők jöttek, már Szovjetunió néven "felszabadítani" az országot 1945-ben is, aztán "ideiglenesen" itt maradtak kb. 1991-ig (akkor hagyta el az utolsó szovjet katona az országot, aztán abban az évben a Szovjetunió is megszűnt), és ők taposták el 1956-ot is.

1956 egy nagyon érdekes történet. Egyrészt valószínűleg nem volt olyan nagy dolog, amint ahogy mindenki felfújja (főleg nem kellene olyan nagyra fújni, mint abban a gimnáziumban, ahová 1995-1999 között jártam, ahol minden október 23-ai ünnepségen elmondták, hogy "iskolánk tanára volt XY, a megyei forradalmi bizottság elnöke, akit 1956-os tevékenysége miatt 1958-ban kivégeztek"), másrészt mindenki rosszul értelmezi a végét.

Miért nem volt igazán nagy dolog? Mert az átlagember keveset érzékelt belőle. Anyai nagyszüleim abban az évben házasodtak, és akkor még a főváros egyik külső kerületében laktak, onnan költöztek az 1960-as években egy onnan nem messze lévő kisváros kertvárosi részébe. Azt mesélték, hogy ők nem sok mindent érzékeltek. A nagypapa reggel elment dolgozni, mondták neki, hogy forradalom van, senki sem dolgozik, menjen haza. Haza is ment, aztán csak annyit vettek észre, hogy néhány napig zárva voltak a boltok.

És hogy látom én 1956-ot? Rákosi Mátyás valóban diktátor volt, és sok embernek kárt okozott. Ezért fellázadtak ellene az emberek, és Nagy Imrét akarták vezetőnek, akitől változásokat reméltek, és aki a népakaratnak megfelelően valóban miniszterelnök is lett. Aztán 1956. november 4-én bevonult a szovjet Vörös Hadsereg (megint az oroszok, ki más?), és vége lett a forradalomnak, jöttek a megtorlások, Kádár János lett az új vezető az 1980-as évek végéig.

Kádár János ugyan segített véget vetni a forradalomnak, és elvárták tőle a szovjetek a megtorlások levezénylését (ami egyértelműen a szovjetek hibája, velük sem kellett volna összeállni, ahogy annak idején a nácikkal sem, csakhogy a nácikkal a saját akaratunkból álltuk össze szégyenszemre, a szovjet "felszabadítókkal" pedig kényszerből), de aztán a Kádár-korszakban megvalósult az az általános jólét, amit Nagy Imrétől vártak volna az emberek, csak nem egyszerre, hirtelen, mint egy forradalomban, hanem lassan, kis lépésekben. 1956 eszméinek igazi örököse tehát Kádár János volt.

Aztán jött az 1989-90-es rendszerváltás, kezdve Nagy Imre és társai újratemetésével, folytatva a köztársaság kikiáltásával 1989. október 23-án, majd a tavaszi választásokkal, és lezárva az Antall-kormány megalakulásával. De a rendszerváltással nem mindenki járt jól. Sőt, igazán csak kevesen. A lakosság legalább 95%-a jobban élt a rendszerváltás előtt, mint utána.

Miért volt jobb a Kádár-korszakban, mint utána?

- Akkor mindenkinek volt munkája, most százezres nagyságrendű munkanélküliség van az országban.

- Akkor mindenkinek volt hol laknia, most tele vannak a parkok hajléktalanokkal.

- Akkor még a közbiztonság is jobb volt.

- Kiszámíthatóbb volt az élet, és ugyan nem lehetett igazán meggazdagodni, de mindenki meg tudott élni a fizetéséből.

- Volt magyar ipar, most vagy nincs, vagy külföldieké a legtöbb cég.

- Volt magyar mezőgazdaság, most visszafogottabban működik.

- Akkor minden területen csak egy-egy szolgáltató volt, legtöbbször állami kézben, de legalább mindig tudtuk, kihez forduljunk.

Persze annak a rendszernek is voltak hibái, de mindegyiknek megvan a mai megfelelője is:

- Akkor nehezen engedélyezték a külföldre utazást, most engednék, de átlagembernek nem telik rá. (És amúgy sem kell feltétlenül külföldre utazni, Magyarországon is van bőven látnivaló.)

- Akkor kötelező volt az orosz nyelv, de most meg az angol terjed, mint egy vírus, azt várják el egyre több helyen.

- Akkor voltak besúgók, de titkosszolgálat most is van, és az emberi természet változatlan: ugyanúgy vannak irigy és rosszindulatú emberek most is, mint akkor, vagy 100, 200, 500 éve, és ahogy lesznek 100, 200, 500 év múlva is, ha él még akkor ember a Földön.

- És tény, hogy sok hitelt vett fel a rendszer (nem is értem, hogy miért, mert volt ipar, volt mezőgazdaság, nagyrészt állami tulajdonban, tehát volt állami bevétel, de mégis hitelt vettek fel), de a mostani kormányok sem gazdálkodnak igazán felelősen, csak mindenki másra szórja a pénzt, mindenki más hibákat követ el.

Összességében tehát átlagembernek jobb volt abban a korszakban élni, mint a rendszerváltás után. És az utóbbi 11 évben, 2010-től napjainkig, az egymást követő narancsszínű kormányok alatt a rendszerváltás megbukott! Egyre kevésbé demokratikus irányba haladunk! Még nincs igazi diktatúra, de egyes elemei már beszivárognak a rendszerbe, a demokratikus keretek pedig kezdenek kiüresedni. És miért van ez így? Miért volt eleve benne a rendszerváltásban a bukás lehetősége? Azért, mert egyik ellentmondásos rendszerből mentünk a másikba. Szocialista diktatúrából kapitalista demokráciába. Pedig egyik sem igazán működőképes, mert mindkettő belső ellentmondást tartalmaz.

- A szocializmus lényege a gazdasági egyenlőség. Ennek a politikai megfelelője a társadalmi egyenlőség, vagyis a demokrácia.

- A kapitalizmus lényege az erősebb uralma, "a nagy hal megeszi a kis halat". Ennek a politikai megfelelője a diktatúra.

Tehát 2 igazán működőképes, ellentmondásmentes rendszer létezik: szocialista demokrácia és kapitalista diktatúra. Erre a jelenlegi kormány is rájött, és mivel ők nem szocialisták, a másik utat választották. Így indultunk el a diktatúra felé, és ezzel 2010-ben az 1989-90-es rendszerváltás megbukott!

A jelenlegi helyzetről

Most, hogy a teljesség igénye nélkül, nagy ugrásokkal végigmentünk a magyar történelem legnagyobb hatású eseményein, amelyek megmutatják a rossz döntéseinket, a széthúzásunkat, az általunk máig ünnepelt eseményeket és a veszteségeinket, eljutottunk a mai viszonyokig.

1980-ban születtem, szeptember végén, ezért 1998-ban, a nagykorúságom évében a tavaszi országgyűlési választáson még nem szavazhattam, csak az őszi önkormányzatin. Az első országos esemény, ahol részt vehettem, az EU-ról szóló népszavazás volt. Nemmel szavaztam. Annak idején, 1997-ben a NATO-ra is így szavaztam volna, ha nem lettem volna még korhatár alatt. A NATO-ra két okból szavaztam volna nemmel. Egyrészt jobb a semlegesség, mint bármilyen szövetséghez csatlakozni, másrészt semmi közünk az Észak-Atlanti Katonai Szövetséghez, mivel nem vagyunk határosak az Atlanti-óceánnal. Az EU-ra pedig még most is nemmel szavaznék. Magyarország számára az EU egyetlen előnye a pénz, de cserébe túl sok szabályt kell elfogadni. (A mostani magyar kormánynak azt kellene eldönteni végre, hogy elfogadjuk-e ezeket a szabályokat vagy nem. Vagy mondjuk azt, hogy kell a pénz, tagok maradunk, de akkor fogadjuk el a szabályokat is, vagy álljunk ki magunkért, hogy nem kellenek a szabályok, és lépjünk ki, de akkor a pénz se kelljen! De ez, hogy a pénz miatt maradunk, és közben a szabályok ellen lázadunk, folyamatos kötelezettségszegési eljárásoknak kitéve, a lehető legrosszabb, amit tehetünk!) Az EU-nak egyébként sincs létjogosultsága. Szükség van Európa országai között együttműködésre és összefogásra, de nincs szükség közös szabályokra és központi irányításra. Márpedig az EU éppen ezt a központi irányítást jelenti! Hosszú távon nem is lehet igazán működőképes, mert ennyi különböző országot, ennyi népet, kultúrát, nemzeti érdeket, és leginkább ennyi nyelvet lehetetlen hosszú távon összefogni (hacsak nem olvasztjuk össze az egészet, egységes törvényekkel és nyelvvel, ami viszont nagy feszültségekkel és súlyos kulturális veszteségekkel járna, valószínűleg nincs erőszakmentes módja).

Országgyűlési választáson 2002-ben szavazhattam először. Akkor szavaztam először és utoljára a Fideszre, mert 2012-re olimpiát ígértek Magyarországra, Budapestre. Abban igazuk volt, és még most is igazuk van, hogy a fejlesztések nagy részére olimpia nélkül is szükség lenne. És az is figyelemre méltó, hogy az 1896 óta összesített éremtáblázaton legjobb 10 eredményt elért ország közül még csak nálunk nem volt olimpia. Az 1896-os eseményeket megelőzően volt utoljára igazi esélyünk, amikor a legenda szerint a görögök lassan készültek, és azzal fenyegették őket, hogy ha nem gyorsítanak, akkor Budapesten lesz az olimpia, nem Athénban. Ettől megijedtek, gyorsítottak, és mégis Athénban, az ókori olimpiák helyszínén lett az első újkori olimpia. Ma már nem szavaznék a Fideszre, nem is erőltetném annyira az olimpiát, mint ők, de ha lenne rá valós esélyünk, akkor támogatnám, mert jó lenne Magyarországnak egy ekkora esemény, hogy egy kicsit kiemelkedjünk a tömegből.

2002-ben ugyan a Fideszre szavaztam, de a választási vereség utáni viselkedésük miatt gyorsan kiábrándultam belőlük. 2006-ban pedig még nagyobb felfordulást okoztak, az még kiábrándítóbb volt.

2006-ra már elegem lett a FIDESZ-MSZP párharcból. Azt gondoltam, fogjon össze a két kicsi, az SZDSZ és az MDF, de nem fogtak össze. Pedig akkor még lett volna esélyük. Külön-külön már akkor sem, de együtt, az összefogás és a meglepetés erejével nyerhettek volna. Kár, hogy akkor még nem jöttek rá erre, és nem fogtak össze, 2010-ben meg már sajnos késő volt, hiába indultak közösen, együtt kerültek a süllyesztőbe. Jobb lett volna összefogni 2006-ban. Mégsem fogtak össze időben, mert az MDF konzervatív, az SZDSZ pedig liberális párt, és ezt a két fogalmat a magyar politikában élesen szembeállítják egymással. De ha helyesen értelmezzük a szavakat, akkor nincs ellentmondás! Lássuk csak mit jelentenek ezek a szavak!

- Konzervatív: a konzerválni szóból származik. A konzerválás megőrzést, tartósítást jelent (ahogy pl. a konzervben is a tartós, sokáig megőrizhető élelmiszerek vannak). A konzervatív szó tehát megőrzést jelent: hagyományőrzést, értékmegőrzést. Semmi köze a maradisághoz, a kirekesztéshez, a régimódi gondolkodáshoz, vagy a múlthoz (főleg a múltbeli eszmékhez és szokásokhoz) mindenáron való ragaszkodáshoz. Csak az értékmegőrzéshez, és az új dolgokkal szembeni alapos, óvatos mérlegeléshez van köze.

- Liberális: a szabadságot jelenti. Azt, hogy az ember szabadon, félelem nélkül élhessen, demokráciában, szólás- és véleményszabadságban. Alapelve: "élni és élni hagyni", illetve "saját szabadságom addig terjed, amíg a másik ember szabadságát nem korlátozom". Tehát semmi köze nincs semmilyen szélsőséges kicsapongáshoz vagy anarchiához, nem azt jelenti, hogy mindenki mindent megtehet, és nem vezet káoszhoz. Egyszerűen csak a békés egymás mellett élést, az elfogadást, és az egyenrangú emberi kapcsolatokat jelenti.

Látható, hogy mindkettő alapvetően pozitív jelenség, mindkettőre szükség van, és talán meglepő lehet, de valamilyen szinten egymásból is következnek. A liberalizmusból is következik a konzervativizmus, és a konzervativizmusból is a liberalizmus. A liberális nézet szerint szabadok az emberek, tehát szabadon hihetnek bármiben, szabadon vallhatnak bármilyen nézeteket, és szabadon megőrizhetik a számukra fontos értékeket és hagyományokat. A hagyomány- és értékmegőrzéssel pedig már el is jutottunk a konzervativizmusig. A konzervatív nézet azt mondja, hogy őrizzünk meg mindent, ami fontos és értékes. De a szabadság is egy érték, amit meg kell őrizni, és ugyanolyan érték az emberek sokfélesége is. A szabadság és a sokféleség pedig éppen a liberalizmus eszméje. És miért jó, ha összefognak a liberálisok és a konzervatívok? Mert egyensúlyt teremtenek! A régi és az új dolgokkal kapcsolatban is. A régi, bevált dolgokat jó, ha megbecsüljük, értékeljük, ezt teszik a konzervatívok. De időről időre selejtezni is kell köztük, hogy ami már nem felel meg a mai kornak, és inkább az élet és a haladás gátja, azt felejtsük el, és ehhez kellenek a liberálisok. Az új dolgokat pedig érdemes liberális módon kipróbálni, aztán konzervatív szemmel is értékelni, hogy valóban szükségesek-e, jobbak-e, mint a régi, és lehet-e megőrzendő érték belőlük. Így teremtene egyensúlyt egy ilyen összefogás. Sajnos erre későn jött rá az SZDSZ és az MDF, ezért egy soha meg nem valósult 2006-os közös kormányzás helyett 2010-ben együtt estek ki a parlamentből, együtt tűntek el a politikai életből. Sajnos mindkét párt meg is szűnt, az MDF jogutóddal (Jólét és Szabadság Párt - JESZ, jelentéktelen kis pártocska, nem tudom, hogy működnek-e még), az SZDSZ pedig jogutód nélkül, felszámolásal.

2010-ben nem lepett meg a Fidesz 2/3-os győzelme. Ugyan nem rájuk szavaztam, de érthető volt, hogy ha az egyik oldal minden addiginál tovább, 8 évig kormányzott, és a végére széthullott, meggyengült, akkor a másik oldal minden addiginál nagyobb arányban nyer. De arra a nagy átrendezésre nem számítottam, amit a fideszesek a 2/3-os többség birtokában műveltek...

A 2014-es választásokon még gondoltam, hogy marad a narancsszínű kormány, és nem lepett meg az újabb kétharmados győzelem sem, hiszen éppen ezért alkották az új alkotmányt és a választási törvényt.

De 2018-ban már szinte senki sem számított erre, talán még a fideszesek is csak reménykedtek, valószínűleg közülük sem hitt mindenki az újabb győzelemben, főleg nem az újabb kétharmadban, és mindenki arról beszélt, hogy vajon az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely, vagy a Jobbik elnöke, Vona Gábor lesz-e az új miniszterelnök. Én Karácsony Gergelyt támogattam inkább, a Jobbiktól féltem, mert nem igazán hittem abban, hogy valóban néppártosodni akarnak, inkább kampányfogásnak tartottam ezt a folyamatot, és azt gondoltam, hogy ha nyernek, akkor visszatérnek az eredeti felfogásukhoz, a Magyar Gárda stílusához. Viszont Karácsony Gergely győzelme egy érdekes kísérlet lett volna. Vajon működött volna egy olyan (MSZP-Párbeszéd) koalíció, ahol a kisebb párt (a Párbeszéd) adja a miniszterelnököt? Magyarországon erre még nem volt példa. De meglepetésre újra nyert a Fidesz, és Orbán Viktor maradt az ország élén. Ráadásul újra kétharmaddal. Kíváncsi leszek a 2022-es eredményre, de jósolni már nem merek...

És mit gondolok a mostani pártokról? Azt, hogy egyik sem alkalmas igazán az ország vezetésére, de talán még a sokpárti ellenzéki összefogás a kisebb rossz. Feltéve, hogy hosszú távon együtt maradnak, mert ilyen sok különböző párt esetében ehhez nem fűzök nagy reményeket. Nem tudom, hogy ha nyernek, akkor kibírják-e együtt a ciklus végéig. Ezt nem tartom esélyesnek, de remélem, hogy igen, és nem járnak úgy, mint a 2010-es MDF-SZDSZ szövetség, akiknek az elkésett összefogás miatt már csak arra futotta, hogy együtt tűnjenek el a politikából. Lássuk egyenként!

Fidesz (és KDNP)

A jelenlegi narancsszínű kormányt én másfél párti koalíciónak hívom. Miért másfél párt? Azért, mert amióta annak idején a 2010-es választásokra összefogtak, azóta a KDNP már csak formailag önálló párt, gyakorlatilag a Fidesz keresztény(nek mondott) szárnyaként működik. Persze két külön frakciójuk van az Országgyűlésben, mert ez kétszer annyi megszólalást jelent, és talán frakciónként külön pénzt is, ebben nem vagyok biztos, de egyébként egy pártnak tekinthetők. És miért jó ez nekik? A Fidesznek azért, mert megvan a koalíció látszata, van mellettük a kormányban egy formailag önálló másik párt. A KDNP-nek pedig azért, mert enélkül az összefogás nélkül már talán nem is léteznének. Gyakorlatilag a Fidesz a KDNP lélegeztetőgépe! A másfél párti koalíció bukása pedig már régóta várható, mivel nem feltétlenül az átlagember érdekében tevékenykednek, és kialakult egy egyértelműen politikai alapon szerveződő kiváltságos réteg, akiket a tisztségviselők 9 évre szóló kinevezésével, az állami intézmények (főleg a felsőoktatás) alapítványokba történő kiszervezésével, és más hasonló intézkedésekkel a jelenlegi kormány egy esetleges kormányváltás után is hosszú távra bebetonozott a hatalomba, és még a köztársasági elnököt is ők választják meg tavasszal, még a választások előtt, így ha az ellenzék nyer, akkor erős ellenállásba ütközhetnek az intézkedéseik a köztársasági elnök személyében, és várhatón sok dolga lesz az időközben fideszesekkel és Fidesz-közeli jogászokkal feltöltött (és a Fidesz által alkotott alaptörvény szerint ítélkező) Alkotmánybíróságnak, mer a köztársasági elnök a neki nem tetsző új törvényeket akármikor elküldheti oda, alkotmányossági vizsgálatra, ahelyett, hogy aláírná és kihirdetné a jogszabályt.

2018-ban interneten kitöltöttem a választások előtt egy tesztet, az akkori kampány és politikai élet összes fontos vagy gyakran felmerülő kérdéséről. A tesztben arra is válaszolni kellett, hogy mit gondolok az egyes témákról, és arra is, hogy mennyire tartom fontosnak az adott témát. Ebből hozta ki a teszt, hogy kivel hány százalékban értek egyet.

1. Párbeszéd: 75%

2. LMP és Jobbik: 70% (A Jobbiknak voltak veszélyes, kirekesztő nézetei, a néppártosodás nevű kampányfogásuk előtt enyhén náci jellegű párt voltak, de sok olyan jó ötletük is volt és van, amelyekkel jól járnának a kisemberek. A kirekesztő nézetek benne vannak abban a 30%-ban, amivel nem értek egyet, de a jó ötletekből összeáll a 70%.)

3. Összes többi párt, másfél kivétellel: 65% (Ebből is látszik, hogy az egyes ellenzéki pártok nézetei, programjai nem állnak olyan messze egymástól, mint amennyire igyekeznek különállni és elhatárolódni egymástól ezek a pártok, amelyek most kényszerszövetségben indulnak a választáson.)

4. Fidesz-KDNP másfél párti koalíció: 45%

Minden pártnak van olyan nézete, amivel egyetértek, és olyan is, amivel nem, de egyik párttal sem értek egyet olyan mértékben, hogy őszintén és lelkesen tudjak rá szavazni, annyira meg főleg nem, hogy be is lépjek valamelyik pártba. Soha egyetlen pártnak sem voltam tagja, és nem is vagyok az. Mostanában, ha pártok közül kell választani, legtöbbször a Párbeszéd-LMP-Momentum-MKKP négyest tartom rokonszenvesnek, bár amióta lemorzsolódtak a legszélsőségesebb elemek, azóta a Jakab Péter-féle Jobbik (és Jakab Péter személye) is egyre közelebb áll hozzám.

A másfél kormánypártról a 2018-as választások előtti kampányidőszakban verset is írtam, de nem mertem nyilvánosan terjeszteni. Van ilyen vers több más pártról is: DK-ról, Jobbikról, LMP-ről, MSZP-ről. Ezeket a megfelelő pártoknál bemutatom.

FIDESZ

Mondd csak, Viktor, mit akar a FIDESZ?

Ezzel a szegény országgal mi lesz?

Sok állami pénz megy magánzsebbe.

Áprilisban belebuktok ebbe!

DK

Érdekes a helyzet, mert ez egyértelműen egyszemélyes párt, Gyurcsány Ferenc pártja, mégis eltérő ívet fut be a párt és a pártelnök. Gyurcsány Ferenc ugyanis egyre kevésbé hiteles, a DK mégis az ellenzék egyik vezető ereje, ha van neki olyan. Gyurcsány Ferenc egyébként nem feltétlenül az elhíresült 2006-os balatonőszödi beszéd miatt lett hiteltelen. (Azzal a beszéddel van is baj, meg nincs is. Az egy hiteles, őszinte beszéd volt, arról, hogy hazudtak és csak úgy csináltak, mintha kormányoztak volna. Egyáltalán nem ez a baj, hogy ő ezt elmondta, hanem az, hogy ez sajnos elég nagy részben igaz, és még nagyobb baj, hogy az összes előtte és utána lévő kormányra is igaz volt. Minden kormány ezt teszi, de ő legalább bevallotta.. És talán ő volt a rendszerváltás utáni első magyar miniszterelnök, aki azért mégis próbált csinálni valamit. Néha jót, néha rosszat, de legalább valamit. Ezért a beszédért pedig inkább elismerést érdemel, mint kritikát. Nem azért, mert hazudott és úgy csinált, mintha kormányzott volna, hanem azért, mert ő legalább bevallja. A beismerő vallomás a bíróságon is enyhítő körülménynek számít, de a Fidesz-KDNP szövetség hívei súlyosbító körülménynek tekintették, és ebből lett a 2006 október 23-ai békésnek nem igazán mondható megmozdulásuk.) Gyurcsány Ferenc az elején, 2004-ben még rokonszenves volt nekem, mert ő legalább csinált valamit. Még 2006-ban is támogattam az újraválasztását, ami meg is történt. Aztán egyre kevésbé bírt a kiszivárgott beszéd miatti ellenállással, de az erős egyéniségét jelzi, hogy 2009-ig elviselte. (Bármit is tett, akár jót, akár rosszat, akár egyetértünk a nézeteivel, akár nem, az nem vitatható, hogy erős, karakteres egyéniség még most is, és még inkább az volt, amikor miniszterelnök volt.)

Nem akkor lett hiteltelen, hanem utána, nem egyszerre, hanem fokozatosan, és nem egy bizonyos esemény miatt, hanem általánosságban, főleg azért, mert hiába erőteljes egyéniség, mégis egyre kevésbé képes beleszólni a dolgokba, de mégis (még mindig) politikai tényezőként gondol saját magára, és nem veszi észre, hogy hiába az ellenzék vezető ereje a pártja, és hiába erőteljes egyéniség, ő maga már rég nem jelentős tényező a politikában. Az sem tetszik, hogy néha vannak szélsőséges megnyilvánulásai is. Nem túl gyakran, de amióta nem tényező, azóta valamivel gyakrabban. Feltehetőleg így akarja felhívni magára a figyelmet. És aki ennyire görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy mindenki figyeljen rá, az nem igazán hiteles nekem. A DK viszont egy higgadt, mérsékelt párt lenne, ha nem ragaszkodnának ahhoz, hogy egy valamikor jól indult, de mára hiteltelenné vált politikus legyen az elnökük.

A DK-ról is írtam verset annak idején:

DK

Gondolkodj és vonulj vissza, Feri!

A választást nem a DK nyeri!

Te csak vonzod a bajt, mint a mágnes,

Vezesse a pártodat az Ágnes!

A versben egyértelműen a pártelnököt szólítom meg, az utolsó sorban említett Ágnes pedig Vadai Ágnes, aki akkor is, és talán még most is a párt alelnöke. Továbbra is alkalmasnak tartanám őt a párt vezetésére. És aki még alkalmas lenne: Dobrev Klára miniszterelnök-jelölt, Gyurcsány Ferenc felesége. Miniszterelnöknek is alkalmas lenne, a 3 esélyes (Dobrev Klára, Jakab Péter, Karácsony Gergely) közül talán a legalkalmasabb, van is hozzá megfelelő (jogi és gazdasági) végzettsége, vezetői tapasztalata (a férje cégeiben, pl. az Altus Zrt vezérigazgatójaként), politikai tapasztalata (2019-től az Európa Parlament alelnökeként), Gyurcsány Ferenc feleségeként közismert személyiség, de mégis új színt jelent a közéletben, mert hazai politikai tisztséget soha nem vállalt, és talán külföldön is őt fogadnák el a legjobban. Mégis csak a 3. legesélyesebbnek tartom őt, mert sajnos támadható a férje és anyai nagyapja (Apró Antal, a Kádár-rendszer egyik vezető politikusa) miatt. Ezzel egyébként nem értek egyet, ez egy nagyon igazságtalan és káros magyar szokás, le kellene már szokni róla, hogy a családtagjaik miatt támadunk embereket, nem az unoka tehet a nagypapa vélt vagy valós hibáiról, bűneiről, és nem a feleség tehet a férj cselekedeteiről. Mégis hátrányt jelent ez neki a magyar politikában, és ezért csak a 3. legesélyesebb miniszterelnök-jelölt.

Jobbik

Nagyon szép nevük van: Jobbik Magyarországért Mozgalom, mégis szélsőjobbos pártként indultak, enyhén náci jellegű, kirekesztő, és mindenféle etnikai, vallási és szexuális kisebbségben félelmet keltő eszmékkel és megnyilvánulásokkal (pl. Magyar Gárda, ami ugyan soha nem hajtott végre fegyveres akciót, de mégis többé-kevésbé katonai jellegű szervezet volt, amit a párt nyíltan vállalt, és érdekes módon mindig kisebbségek által lakott településeken masíroztak...). Nagyon sok jó ötletük volt, amivel az átlagember jól járt volna, de ez a náci stílus nem kellett volna. Aztán volt egy pillanat, amikor az akkori pártelnök, Vona Gábor felismerte ezt, és valamikor 2013 körül elkezdtek néppártosodni. Kezdetben csak alig, a 2014-es választáson még nagyrészt az eredeti híveik juttatták őket az Országgyűlésbe, de a 2014-2018-as ciklusban egyre erőteljesebbé vált ez az irány, egyre jobban ragaszkodtak ehhez a kampányfogáshoz. Aztán 2018-ban így sem értek el olyan eredményt, amit szerettek volna. Bejutottak ugyan, de ennél többet akartak, választást nyerni. Mivel ez nem sikerült, Vona Gábor pártelnök lemondott elnöki tisztségéről és képviselői mandátumáról, ezzel tettekben beismerve, hogy a néppártosodás nevű kampányfogás nem vált be. Szavakban persze soha nem mondta ki, hogy ez kampányfogás volt. A lemondás után és azóta is sokan kiléptek a pártból, nagy részük a Mi Hazánk nevű, lényegében a Jobbik eredeti irányvonalát képviselő új párthoz csatlakozott.

A Jobbikról is írtam verset annak idején:

JOBBIK

Minek ez a huzavona, Gábor?

Sosem lesz szalonna a kutyából!

Párton kívül sosem leszel bálvány,

Ez lesz majd a választáson hátrány.

A vers Vona Gábor akkori pártelnöknek szól, már előre jeleztem neki, amit ő nem látott (és emiatt naivan a győzelemben reménykedett), hogy a néppártosodás nevű kampányfogás nem hiteles, nem fog beválni. Vona Gábor után előbb Sneider Tamás, majd Jakab Péter lett a pártelnök. Jakab Péter most még hiteles, és a kisember érdekeit képviselő, erőteljes személyiségnek látszik, Karácsony Gergellyel kb. egyforma esélyei vannak arra, hogy ő legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

LMP

Kezdetben nagyon örültem, amikor megalakultak, hogy végre egy friss erő a magyar politikában, akik ráadásul zöldek is (többé-kevésbé én is az vagyok, környezetmérnöki végzettségem van, és voltam zöld szervezet tagja is, de nem pártban, hanem egyesületben tevékenykedtem), végre lesz kire szavazni. Nagyon szép nevük is volt: Lehet Más a Politika, amit egy darabig igaznak is gondoltam. (Általában a szélsőjobbos pártoknak van a legszebb nevük, pl. annak idején volt a MIÉP - Magyar Igazság és Élet Pártja, vagy gondolhatunk a mai napig működő és az Országgyűlésben is tevékenykedő, de már kevésbé szélsőséges Jobbik Magyarországért Mozgalomra is, és ugyanilyen szép név az is, hogy Lehet más a Politika, de ők szerencsére mégsem szélsőjobbosok, hanem szélsőségektől mentes zöld párt.) Igen ám, csakhogy Schiffer Andrást soha nem kellett volna megválasztani pártelnöknek! Ugyanis ő okozta a 2012-2013-as pártszakadást!

A kérdés az volt, hogy csatlakozzanak-e az Együtt 2014 nevű összefogáshoz. Schiffer András azt mondta, hogy nem, ne csatlakozzanak, ne legyen semmi, maradjon önálló az LMP. A másik oldal, Jávor Benedek és Karácsony Gergely vezetésével pedig azt mondta, hogy csatlakozzanak, lépjenek be. (A középútra valamiért senki nem gondolt: nem csatlakozni, de választási szövetséget kötni, együtt bejutni, majd egymást segítve, de mégis külön-külön politizálni. Ez lett volna az igazi megoldás, de ha már a két szélsőség között kell választani, akkor inkább érdemes valakivel szövetkezni, mint mindenkitől mereven elhatárolódni, ezért én inkább Jávor Benedek és Karácsony Gergely oldalára álltam.) Ezen nem tudtak megegyezni, ezért Jávor Benedek és Karácsony Gergely hívei kiléptek a pártból és az országgyűlési frakcióból, és megalakult a Párbeszéd Magyarországért. Addig az LMP egy elég rokonszenves, jellegzetes, közepesen erős zöld párt volt. Utána a párt mindkét fele, az LMP és a Párbeszéd is rokonszenves, de jelentéktelen párttá alakult az LMP azóta is a bejutás szélén egyensúlyozik a választásokon, de mindig bejutnak, a Párbeszéd pedig mindig szövetkezik valakivel, kezdetben az Együtt 2014 nevű szövetséggel, utána pedig az MSZP-vel, ők sem érzik magukat önállóan életképesnek, és minden jó szándékuk ellenére sajnos én sem tartom őket annak. Egyedül ugyanúgy nem tudnának létezni, mint a KDNP.

Természetesen az LMP-ről is született vers annak idején:

LMP

Ez a párt sosem akart hatalmat,

Ezért vagytok gyengék, mint a harmat.

Legfeljebb a bejutás a cél,

Ha Bernadett felől fúj a szél.

Az utolsó sorban Szél Bernadett akkori társelnökre utalok, aki azóta kilépett és önállóan, független képviselőként politizál, pedig pártlistáról jutott be az országgyűlésbe. A legújabb hírek szerint pedig a Momentumhoz közeledik.

Szél Bernadett kapcsán meg kell említeni a választási rendszer egyik furcsaságát. Azt, hogy nem csak az lehet képviselő, aki elég szavazatot kapott, ugyanis pártlisták is vannak. 106 helyet egyéni körzetekben, 93 helyet pártlistán lehet megszerezni. A listára a párt küld embereket, akár olyat is, aki nem is indul egyéniben, de olyat is, aki indul, de végül csak 2., 3. vagy akár még rosszabb helyezést ér el a saját körzetében. Én többre tartom az egyéni mandátumot, mint a listást, mert az egyéni képviselő saját jogán kapott helyet, név szerint rá szavazott a legtöbb választó a körzetben. A listás viszont csak jól helyezkedett a pártban, ezért küldték oda, de egyéniben vagy nem is mert elindulni, vagy vesztett, nem szavaztak rá név elegen. És azért is értékesebb az egyéni mandátum, mert az egyéni képviselőnek van kit képviselni, a listásnak nincs. Az egyéni képviselőnek van saját körzete, akik megválasztották a képviseletükre, ezért ő a saját körzetét képviseli. De a listásnak nincs körzete, ő kiket képvisel? Ha azokat, akik bejuttatták, akkor a saját pártját képviseli, pártérdeket véd, ami nem túl szerencsés, de nem tud mást, mert nincsenek választói. Ezért is értékesebb az egyéni képviselőség, mint a listás. (Ennek ellenére az utóbbi 3 ciklusban, 2010-től mégis jó, hogy vannak listás képviselők, mert így csak 2/3-os többsége van a kormánypártoknak, nem 90%-os. Úgy még inkább elszabadulnának, de így legalább lehet hallani más véleményeket is, még ha nem is érvényesülnek a 2/3-os kormánytöbbség miatt.)

A törvények most úgy rendelkeznek, hogy jogilag nincs különbség egyéni és listás képviselő között, szabadon válthat pártot is mindkettő a mandátumát megtartva, azzal a kikötéssel, hogy két párt között fél évig függetlennek kell lennie, fél évig nem ülhet be az új párt frakciójába. (Persze azért függetlenként is nyilván az új pártjával együtt szavaz a pártot váltó képviselő, és ennek nincs is akadálya, mert aki független, az bárhogyan szavazhat.) Én ezzel nem értek egyet. Először is, egy ideális választási rendszerben nem lennének listások, csak egyéni képviselők. Csak annyi változna, hogy ha egy körzetben a győztes nem szerez abszolút többséget, nem kapja meg a szavazatok 50%-át, akkor a 2. helyezett is bejut. (A 3. viszont már akkor sem, ha esetleg az 1. és 2. együtt sem ér el 50%-ot, mert akkor már túl sokan képviselnének 1 körzetet. Ilyen eset akkor lehetséges, ha legalább 5 jelölt van, pl. 26%, 23%, 20%, 17%, 14%. Ebben az eseten az első 2 helyezett összesen 49%-ot kapott.) A mai vegyes (egyéni és listás) választási rendszerben pedig azt nem engedném, hogy a listások pártot váltsanak. Egyéni képviselő szabadon válthatna pártot, mert név szerint rá szavaztak az emberek, név szerint őt akarták, és bármilyen pártban is politizál, attól ő még ugyanaz az ember marad, tehát ha pártot vált, azzal nem sérül a választói akarat, nem kell lemondania. Listás képviselő viszont nem léphetne ki abból a pártból, amelyik jelölte, le kellene mondania. Azért, mert ha valaki egy bizonyos párt listájáról lett képviselő, akkor nem név szerint rá szavaztak, hanem azt mondták, hogy abból a pártból legyen ott valaki. És ha az a képviselő már nem annak a pártnak a tagja, akkor ezzel a választói akarat sérül, tehát le kell mondania. Szél Bernadett az LMP listájáról jutott be, és kilépett az LMP-ből, a jelenlegi törvények értelmében mégis képviselő maradt.

MSZP-PÁRBESZÉD

Ez a két szövetséges párt egymást támogatja, mert egyik sem lenne már életképes a másik nélkül. Az MSZP volt már erősebb is, de a 2002-2010 közötti 8 évben is csak a párt volt erős, karakteres emberük nem volt, talán Gyurcsány Ferenc kivételével 2004 és 2009 között (aztán Gyurcsány Ferenc kilépett, amikor már nem volt miniszterelnök, és megalakította a Demokratikus Koalíció nevű új pártot), és a 2010-es vereségük óta egyre csak fogynak, gyengülnek, egyre kevésbé befolyásos, egyre jelentéktelenebb párt. A Párbeszéd pedig az LMP-ból való kilépésük óta kb. ugyanazon a szinten van: egyedül gyengék, de rokonszenvesek, és náluk van egy karakteres, erőteljes egyéniség, Karácsony Gergely (2019-től Budapest főpolgármestere), aki Jakab Péterrel együtt az ellenzéki előválasztás egyik nagy esélyese. Alkalmasságot tekintve talán holtversenyben 2-3. helyen vannak Dobrev Klára mögött, de esélyek szempontjából ők az 1-2. helyezett, és Dobrev Klára a 3. A 2 fő esélyes, Karácsony Gergely és Jakab Péter alkalmasságukat és esélyeiket tekintve is nagyjából fej fej mellett haladnak, és közülük bármelyiket (és Dobrev Klárát is) szívesen látnám az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeként. Még nem döntöttem el, hogy elmegyek-e az előválasztásra, de ha igen, akkor megnézem, hogy a mi egyéni körzetünkben ki a legjobb képviselőjelölt, szavazok rá, aztán miniszterelnök-jelöltként meg azt választom, aki a másik oldalon áll. Ha jobbikos a legjobb jelölt, akkor Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségére szavazok, ha MSZP-PÁRBESZÉD vagy LMP tag, akkor Jakab Pétert támogatom, ha meg más pártbeli, pl. DK-s vagy Momentumos, stb, akkor majd az akkor aktuális események szerint döntök Karácsony Gergely és Jakab Péter között. Tehát igyekszem kiegyenlíteni az esélyeket, nem egy irányban szavazok, hogy az összefogás valóban egyensúly és összefogás legyen. Természetesen az MSZP-ről, illetve az MSZP-PÁRBESZÉD összefogásról is született vers, Molnár Gyulának, az MSZP akkori elnökének címezve, aki mostanában elmozdult a DK felé, és Karácsony Gergelyt is említve, aki már akkor is a szövetség miniszterelnök-jelöltje volt.

MSZP

Mire mész a pártocskáddal Gyula,

Hogyha a tagok többsége mulya?

Ez után sem nektek cseng a persely,

Nem hoz nektek karácsonyt a Gergely!

Az MSZP-ben azóta többszöri elnökváltás volt, áttértek a társelnöki rendszerre, de hiába próbálkoztak mindennel, Párbeszéd méretűre zsugorodtak, mert továbbra sincs igazi, karakteres vezéregyéniségük.

Momentum

Róluk nem született vers, mert ők soha nem voltak benne az Országgyűlésben. Ennek ellenére jelentős politikai tényezővé váltak, most már talán önállóan is a bejutás határán lennének, valószínűleg be is jutnának. Az elnökük, Fekete-Győr András is rokonszenves. Ugyan nem teljesen egyértelműek a párt céljai, de az látszik, hogy lendületesen és lelkesen politizálnak, és demokratikus irányultságúak, ezért az első nagy kampányuk (NOlimpia mozgalom) ellenére is rokonszenvesnek találom őket. (Azzal a mozgalommal kapcsolatban kettős érzéseim voltak: egyrészt én szeretnék hazai olimpiát, másrészt már akkor is tetszett a lelkesedésük és a "nem valaki vagy valami ellen, hanem valamiért küzdünk" felfogásuk, amiért még most is szívesen szavaznék rájuk.) Fekete-Győr András ugyan lelkes és rokonszenves, és elég jellegzetes egyéniség, mégis valahogyan kevésnek érzem őt is és a pártját is ahhoz, hogy esélyes miniszterelnök-jelölt legyen.

MKKP

Róluk sincs vers, mert ugyan érdekes színfoltot jelentenek a magyar közéletben, de soha nem lesznek igazán jelentős párt, mert nem látszik, hogy képesek lennének-e komolyan cselekedni. A vicces megnyilvánulásaik miatt ugyan eléggé rokonszenvesek, ezért jó lenne, ha lennének képviselőik az Országgyűlésben, de viccből nem lehet kormányozni, ezért nem biztos, hogy jónak tartanám, ha kormányra kerülnének.

6 ellenzéki miniszterelnök-jelölt (Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter, Pálinkás József) közül már 4-ről írtam, lássuk most a másik 2 jelöltet!

Márki-Zay Péterben az egyénisége és a független, racionális, pártpolitikától mentes gondolkodásmódja tetszik leginkább, és ugyan soha nem jártam Hódmezővásárhelyen, de bízom benne, hogy jól vezeti a várost. Alkalmas is lenne miniszterelnöknek, de mégsem tartom őt igazán esélyesnek, mert elsősorban helyi politikus, és nem áll mögötte egy párt. Én ugyan támogatnám, hogy minél több független képviselő legyen, és jó ötletnek tartanék egy független miniszterelnököt egy független, szakértői kormány élén, vagy legalább egy olyan kormányt, ahol minden pártból van miniszter, olyan arányban, ahogyan megválasztották őket, de a mai Magyarországon a függetleneknek sajnos nincs sok esélyük érvényesülni. Ezért hiába rokonszenves és alkalmas Márki-Zay Péter, nem igazán esélyes.

Pálinkás József alkalmasságát a legnehezebb megítélni, ő ugyanis elég keveset politizált, nagyon rövid ideig volt miniszter az első Orbán-kormányban. Ő elsősorban fizikusként és a Magyar Tudományos Akadémia 2008-2014 közötti elnökeként ismert személyiség, nem annyira a politikai életből. Ami egyértelműen hátrány, az az életkora. 1952-ben született, tehát már néhány évvel a 65 éves nyugdíjkorhatár felett van, és ez nem igazán szerencsés. Racionálisan gondolkozó fizikusként valószínűleg alkalmas lenne, de bizonytalan, hogy egy természettudós mennyire látja át a társadalmi kérdéseket. Vezetői tapasztalata is van, akadémiai elnökként, és rövid ideig miniszter is volt, tehát már van politikai múltja is (kár, hogy egy Fidesz vezetésű kormányban, bár az 1998-2002 közötti Orbán-kormány még jóval visszafogottabban és rokonszenvesebben politizált, mint a 2010 óta fennálló másfél párti koalíció), de mégsem tartom őt igazán esélyesnek.

Kíváncsian várom, hogy a 3 esélyes (Dobrev Klára, Jakab Péter, Karácsony Gergely) közül ki lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, sikerül-e legyőzni a jövő tavaszi választáson a Fideszt, és ha igen, akkor egyben marad-e a 6 párti kényszerszövetség, kitart-e az összefogás 2026-ig, és mit sikerül elérni az új kormánynak. Ha meg esetleg 2022-ben is nyer a Fidesz, vagy nem tart ki az összefogás és a 6 párti kormány 2026-ig, akkor vajon melyik párt marad még tényező a 6 közül?

Igazán alkalmas párt nincs, de remélem, a kisebb rossz, az ellenzéki összefogás nyer majd, és együtt is maradnak 2026-ig. Addigra meg már talán lesz egy olyan párt, aki igazán alkalmas: alapvetően szocialista és liberális, mégis nemzeti érdekeket képvisel; rendpárti, de mégis demokratikus; EU-szkeptikus és zöld. Ilyen pártot, ilyen kormányt, és ilyen érdekeket képviselő, erőteljes egyéniségeket szeretnék látni Magyarország élén. Ilyen párt jelenleg Magyarországon nincs.